Michael Hutchence - művész, dalszerző, apa, emberszerető, előadó fenomén, rocksztár, csábító és még sokáig lehetne sorolni, azt talán egyszerűbb lenne, hogy mi nem volt. Az énekes érzelmi hullámhegyekkel és -völgyekkel teli élete, annak túlhajszolása a 80-as évek második felétől kezdett igazán telítődni, illetve az INXS sikerével a nagyobb nyilvánosság előtti zajlani. Ezen a héten volt Hutch halálának 24. évfordulója, így ebből az alkalomból újra meghallgattuk az örök kedvenc Kick albumot.
A Kicket indító Guns In the Sky az első pillanattól a funk, a rock és pop egymás húsába maró egyvelegével operál. A nyitó mozzanatoktól érezhető, hogy nem hétköznapi lemez készült el az ausztrálok kreatív műhelyében, ez lett karrierjük legsikeresebb dalcsokra, ami visszavonhatatlanul hatalmas nemzetközi sztárokká emelte őket.
A lendületes kezdést a New Sensation fokozza tovább, ami az egyik legfogósabb, száz közül is felismerhető dal, amit valaha írt a csapat. Az ausztrálok ezt a dalt jelentették meg harmadik kislemezként a korongról, nem csoda, hogy ezt a szerzeményt is kiválasztották, hogy vigye a lemez hírét. Légiesen dallamos, életigenlő gitárriffjével és a lendületes énekkel és szaxofonbetéttel minden megvan benne, ami egy vérbeli INXS slágerhez kell. A dal első "live baby live" sora lett végül a gigászi 1991-es Wembley stadionbeli koncertanyag nagyon is hű címadója.
A Kick soron következő alkotását, a Devil Inside-ot sem kell különösebben bemutatni a rajongóknak. Ez volt a másodikként kiadott kislemez a korongról, a Rolling Stones hatásait idéző szerzemény színpadi, élő prezentálása minden alkalommal nagy show-t kavart maga körül a dal címéhez hűen. Ezen a ponton még csak 3 dalon vagyunk túl a 12-ből, azonban máris érkezik a következő aduász, vagyis a minden egyes hallgatással egyre lüktető Need You Tonight. Úgy gondolom, nincs olyan kicsit is élelmes zenerajongó, aki ne hallotta volna legalább egyszer ezt a dalt valahol. A remekmű pár hanggal egy egész univerzumot teremt, egy szabad világot, akár a hippik love korszakát is megidézi. A Need You Tonight tökéletesen átadja a teljes lemez zamatát és életszeretetét, nem véletlenül lett ez az első kislemezes dal a Kickről. Majd végül az, amelyik a zenekar saját névjegyévé vált.
Szinte észre sem vesszük, hogy véget ért a Need You Tonight, és máris hoppanáltunk a Mediate-re. Ez a rendkívül ízléses átvezetés megadja az alaphangot a dalnak, melynek különlegessége, hogy benne szinte minden sor vége rímel az "ate" szóra. A lemez közepére érkezve a The Loved Ones nevű ausztrál zenekar majdnem azonos című dalának feldolgozásával egy bluesos szerzeménynek lehetünk fültanúi, hogy aztán a Wildlife-fal visszaevezzünk a funkos gitárriffek vizére.
Ahogy a korong tovább pörög, a Never Tear Us Apart képében köszönthetjük a zenekar leghíresebb balladáját. A dal utóéletének történetét is Michael Hutchence neve lengi körül, ugyanis 1997-es öngyilkosságát követően a temetésén ezzel a dallal kísérte utolsó útjára öccse, illetve az INXS társasága.
Azonban még nem ért véget a gigamega slágerek sora, hiszen a Mystify-jal is megspékelték a srácok a lemezt. Nyers erő és az a fajta szexuális töltet hatja át a dalt, amit csak Hutch és a banda volt képes átadni a dalain keresztül. Ezután a lemez címadó dalába csap bele a zenekar, ami egy újabb iszonyatos energiatöltettel rendelkező szerzemény, amit nem lehet egy helyben ülve hallgatni, hanem állati rúgásokat kell közben produkálni.
A Kicket záró Calling All Nations és Tiny Daggers enyhén repetitív sorai és dallamvezetése ismét a Stones-ra hajazó lezárást adnak a korongnak.
Ki gondolná, hogy ennyi sláger elfér egy lemezen? Valószínűleg senki, de az INXS-nek sikerült megvalósítania. A fő zeneszerző, Andrew Farriss és Michael Hutchence dalszövegeinek kombinációja megismételhetetlen zenei világot teremtett.
A dalok gyorsan - kevesebb, mint 40 perc az egész lemez - átfutnak, akár az élet sztrádáján ezerrel száguldó Hutchence, azonban annál méltóbb lenyomatai annak az élet- és zeneszeretetnek, amit a zenekar mindig igyekezett átadni közönségének.
Megjelenés: 1987. október 12.
Kiadó: WEA | Mercury | Atlantic
Dallista:
- Guns In The Sky
- New Sensation
- Devil Inside
- Need You Tonight
- Mediate
- The Loved One
- Wild Life
- Never Tear Us Apart
- Mystify
- Kick
- Calling All Nations
- Tiny Daggers