Leprous: Pitfalls (2019)
2022. január 17. írta: catchymelodiesblog

Leprous: Pitfalls (2019)

Üdítő, amikor a progresszív metál vonalán tevékenykedő zenekarok a műfajmegjelölésnek megfelelően valóban az előrehaladás jeleit mutatják, és nem ugyanazt a lemezt készítik el többször egymás után, hanem a kísérletezés útjára lépnek - ráadásul mindezt úgy teszik, hogy közben önazonosak tudnak maradni. Ebbe a csoportba sorolható a norvég Leprous, akik fokozatosan lerázták magukról a progmetal jelzőt, és elindultak egy új irányba.

leprous2019.jpg

Aki jártas a zenekar életművében, az tisztában van vele, hogy a srácok a tökéletesség határait feszegető hangszeres tudás, illetve dalszerzés képességének birtokában saját világot hoztak létre korai lemezeiken (Tall Poppy Syndrome, Bilateral, Coal, The Congregation) a progresszív metal/rock nyelvére ültetve. Ez az univerzum aztán elkezdett kiszélesedni a 2017-es Malinán, majd a Pitfallson 360 fokos fordulatot vett. A zenekar kilépett a megszokott rock/metal vezérelte buborékból, és teletűzdelte váratlan momentumokkal az új dalokat.

A Pitfallson kiemelkedő a fokozatosság és a hangról hangra, majd dalról dalra történő építkezés, ami egy újfajta atmoszféra megteremtéséhet vezetett. Ebben fontos szerepet játszanak a dalszövegek is, amelyek mintha egy végtelenített érzelmi skála mentén haladnának, és amelyekhez az alaptémát a legtöbb esetben Einar Solberg énekes depressziója adja. Ezzel további újdonságként lép be az alkotói folyamatba, hogy ezúttal az énekes írta a dalszövegek túlnyomó részét, míg korábban Tor Oddmund Suhrke gitáros nevéhez kötődött azok többsége.

Ehhez kapcsolódva több szerzemény is található az albumon, ami mellett nem lehet elmenni szó nélkül. Az Observe The Train szövege hibátlan képekkel adja vissza az alaptémát. Továbbá a Distant Bells gyönyörűen építkező, és a munkába ismét bevont Raphael Weinroth-Browne csellista játékával kiegészült dalban Einar hangja bemászik a bőr alá, és megmutatja miként képes egy dal afféle hatást produkálni, hogy olyan érzésünk támadjon abban a 7 percben, mintha maga a dal tartaná össze az univerzumot. Az I Lose Hope Simen Børven pattogó basszusával, akár egy szomorú diszkószámnak is elmenne, míg az At The Bottom néhol a csapat 2011-es Bilateral című lemezének dalait idézi.

Az album klippel megtámogatott dalainak képi világa is megemlítendő: az első kislemezes Below jelképei és a minimalista hangszerelésű Alleviate gyorsan változó színvilága, hangulatfestése természetes módon erősíti a dalok mondanivalóját, és harmonizál a depresszív gondolatok változékonyságával. A The Sky Is Red monumentális albumzáró, a legprogosabb alkotás a Pitfalls dalai közül, zenéje egy vérbeli észak-európai krimibe is könnyedén beleillene.

A Pitfalls esetében a zeneileg súlyosabb témák háttérbe szorultak, és gyakran a popos, elektronikus zenei hatásoknak, valamint a vonós hangszeres betéteknek engedett nagyobb teret a zenekar. A lemez gyakran minimalizmusra hagyatkozik, azonban ettől semmivel sem ér kevesebbet, hiszen a Leprous úgy alakult át, hogy közben önazonos maradt.

cover_4257102682019_r.jpg

Megjelenés: 2019. október 25.

Kiadó: InsideOut Music

Dallista:

  1. Below
  2. I Lose Hope
  3. Observe The Train
  4. By My Throne
  5. Alleviate
  6. At The Bottom
  7. Distant Bells
  8. Foreigner
  9. The Sky Is Red

 

A bejegyzés trackback címe:

https://catchymelodies.blog.hu/api/trackback/id/tr4916809492

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása