43 évvel ezelőtt debütált Anglia beskatulyázhatatlan zenekara, a The Police. A banda már első lemezén olyan sajátos egyveleget teremtett meg hangzásával, ami a rock, punk, pop, jazz és reggae egyes elemeit is magába sűríti. Az Outlandos D'Amour olyan öndefiniáló alkotás, ami nem születik minden nap az első lemezüket kiadó zenekarok körében.
A 38 percbe sűrített 10 dal egy pillanatra sem hagyja lankadni a figyelmet, a korongot izzító Next To You című szerzemény erőteljesen megágyaz a következő kilenc dal számára. A punk hatásokat és lendületet sem mellőző alkotás kettőssége mellett nem lehet szó nélkül elmenni: szövegét tekintve gyakorlatilag szerelmes számnak tekinthető, azonban a zene pont ennek ellenkezőjére enged következtetni. Ez azonban nem hátráltatta abban a zenekart, hogy rátegye a lemezre a dalt. Továbbá a punk vonalat képviseli még a korongon a Truth Hits Everybody, ami a punk mellett némi Beatles ízzel is meg lett fűszerezve.
A következő csoportba a reggae hatású dalokat sorolhatjuk, ilyen a So Lonely, amelyben Sting a magány érzését agresszív módon fejezi ki énekével. A Hole In My Life repetitív szövegét érdekes váltásokkal ellensúlyozzák, a dal második felét zongorával is megspékelik pár hang erejéig, ami frissességet kölcsönöz a végeredménynek.
Hogy ne érjen véget az ellentmondások sora, a Can't Stand Losing You talán a legpörgősebb hangulatú dal, amit valaha írtak az öngyilkosságról. Igen, bármennyire is furcsa, erről szól a szerzemény. Sting arról írta a Can't Stand Losing You-t, hogy egy fiatal szerelmes a párjával való szakítást követően véget vet saját életének.
Végül a reggae zászlaját vivő dalok közül kinek ne lenne ismerős a Roxanne? Ma már ezt gondoljuk, ám a dal igen rögös úton avanzsált slágerré. Az Outlandos D'Amour megjelenése előtt dobták piacra először kislemezként Angliában, viszont nem került fel a lemezlistákra. A szerzemény 1979-ben ért el nagy áttörést, amikor az amerikai piacon is megjelentették, végül a Roxanne egy brit újrakiadást követően már Angliában is felkerült a listákra. A zenekar innentől folyamatosan felfele ívelő karrierje pedig gyakorlatilag történelem.
A rockban gyökerező dalok sorát a Peanuts vezeti, ami egy némiképp elborult szerzemény, még a felénél sem járunk, amikor már kapunk egy gyors Andy Summers gitárfutamot. A dalt Sting és Stewart Copeland dobos írta Rod Stewartról, akire korábban Sting példaképként tekintett, azonban a dalszöveggel iránta érzett csalódását, kiábrándultságát fejezi ki, mivel az énekes úgy érezte, kedvencére a hírnév rossz hatással volt. A korong vége fele közeledve a Born in the 50's azt részletezi, milyen volt a 60-as években tinédzsernek lenni. Bár a teljes lemezt tekintve zeneileg nem ez a dal a legerősebb kés a készletben, helykitöltőnek elmegy.
A lemez két érdekes dallal zárul, a Be My Girl - Sally Sting félig-meddig befejezett dala, amit nem mellesleg Andy Summers gitáros versével toldottak meg, míg a Masoko Tanga egy különös agymenés, szinte hipnotikus hatású szerzemény. Örök rejtély a rajongók számára, senki sem tudja igazán, miről szól, ha szól egyáltalán bármiről is, leginkább egy random jammelésnek tűnik.
Mindenesetre kijelenthetjük, hogy a lemez egy pillanatra sem untatja a hallgatót. Az a különös érzékkel létrehozott stílus, ami a Police sajátja, nem lenne a három fő alkotóelem nélkül:
- nélkülözhetetlen Stewart Copeland, aki elsősorban a libanoni zenéből, a rock and rollból, jazzből és reggae-ből leste el magának azokat a momentumokat, amelyek végül meghatározták dobolási stílusát, melyet a világ minden csücskében elismernek;
- továbbá nincs Police Andy Summers nélkül, aki chorus effektet használva tette teltté, színessé a gitárhangzást, és mindig igyekezett kitolni a hangszer megszólalásának határait;
- végül nem hiányozhat a sorból az örökmozgó Sting sem, akit kezdetben a jazz formált, és akiből a világ egyik legkimagaslóbb énekese lett.
Megjelenés: 1978. november 2.
Kiadó: A&M
Dallista:
- Next To You
- So Lonely
- Roxanne
- Hole In My Life
- Peanuts
- Can't Stand Losing You
- Truth Hits Everybody
- Born in the 50's
- Be My Girl - Sally
- Masoko Tanga